Debrecen

Debreceni Nagytemplom

 

Kedves látogató! Bizonyára sokat foglalkoztatta a gondolat, ha egyszer Debrecenben vagy a környékén jár, akkor nem hagyja ki az egyik legnevezetesebb építményt a Debreceni Református Nagytemplomot. A jó hírem az Ön részére, hogy Hajdúszoboszló csupán 20km távolságra helyezkedik el Debrecentől. Amennyiben pihenése helyszínéül, aparmanjaink egyikét választja Hajdúszoboszlón ez megtisztelő számunkra és szeretettel várjuk Önt. Ízelítőként egy kis virtuális sétára invitálom a templom történetével kezdve, a leírás nem teljes, de úgy gondolom kedvcsinálónak elegendő információt tartalmaz Önnek.

Debrecen Református Nagytemplom története


A Nagytemplom helyén már az 1100-as években is templom állt, amelyet egy tűzvész teljesen lepusztított. 1297 és 1311 között építették fel a helyén a Szent András tiszteletére a gótikus csarnoktemplomot, amely képes volt befogadni a felfejlődött város lakosait. Ez a templom 1564-ben ismét tűzvész áldozata lett. Az ekkor már protestáns Debreceni lakosok csak 1626-ban kezdek hozzá az András-templomot újjáépíteni, ez két év múlva készült el Rákóczi György nagylelkű támogatásának segítségével. 1640 és 42 között a fejedelem különálló tornyot építetett fel. Itt helyezték el a tőle kapott, 60 mázsa súlyú harangot, melyet az osztrákoktól megszerzett, zsákmányolt ágyúkból öntetette ki. Az András-templomot az 1802. június 11-én ismételten tűzvész pusztította el. Először a kollégium építését kezdték el, majd 1803-ban elbontásra került a templom is. Az új templomhoz több tervet is készítettek. Az eredeti elképzelés kéttornyú és kör alakú építmény volt. Ettől a tervtől gazdasági okok miatt eltértek, mert jobbnak tűnt a régi alapokra építeni. Így került megvalósításra Péchy Mihály terve a kéttornyú, kupolás nagytemplomról, amely már illeszkedett alapokhoz. Az alapkő letételét 1805-ben kezdték el volt, a nyugati tornyot 1818-ban, a keleti tornyot 1821-ben készítették el. Az első istentisztelet megtartása 1819-ben volt. A tervek idő közben újra módosításra szorultak, az ismét előforduló pénz hiánya miatt. Péchy Mihály terveit, Rabl Károly terveivel átalakíttatták, aki a látványos kupolát kihagyta az építményből. A kupola hiányát a két torony közötti mellvédfal építésével akarták ellensúlyozni, ez a megoldás azonban nem sikerült teljesen. Ha jobban megfigyelésre kerül a templom, ma is érzékelhető a Péchy Mihály-féle kupola hiánya.


A Debreceni Nagytemplom ma Magyarország legnagyobb alapterületű református templomaként van nyilvántartva (nagysága megközelítőleg 1500 négyzetméter beépített területű). A hazai klasszicista építészeti stílus egyik leghíresebb és legkiválóbb alkotásának számít. A toronyórákkal felszerelt, kupolaszerű toronysisakok barokk stílust hordoznak magukban. A tornyok magassága eléri 61 métert. A bal oldali torony látogatható a nagyközönség részére, itt helyezték el a tűzvész után újjáöntött, 50 mázsa súlyú, öreg Rákóczi-harangot, amely legnagyobb magyar református harangként ismert. A toronyóra alatti helyiség kilátóként üzemel, innen fantasztikus kilátás nyílik Debrecenre, tiszta időben csodálatos panoráma tárul a látogatók elé. A Debreceni Református Nagytemplom legfeltűnőbb részének az óriási méretű timpanon számít, a közepén elhelyezkedő órával. Maga a templom látképe tulajdonképpen, két templomhajó kereszteződéséből tevődik össze. A templom teljes belső magassága 21 méter. 3000 ülőhely található a mintegy 5000 fő befogadására képes épületben. A templom bejáratával szemben helyezkedik el a szószék, az úrasztal, a Mózes-szék, illetve az a karosszék is, melyben Kossuth Lajos foglalt helyet a Nagytemplomban tartott országgyűlésen 1849-ben, a szék mai napokban is értékes ereklyét képvisel a Nagytemplomban. Két orgona található, a bejárat fölött egy új, elektronikus, rezonátorcsövekből felépült, 3 manuálos, 52 regiszteres orgona, amely Albert Péter elektromérnök tervei alapján készült 1981-ben. Vele szemben, a szószék mögött helyezkedik el a Jakob Deutschmann tervei által, 1838-ban elkészített, későbbiekben átalakított, 3 manuálos, 43 regiszteres, klasszicista szekrényű orgona. Emberek ezrei látogatják meg a monumentális építményt évről évre hiszen Debrecent említve mindenkinek a Nagytemplom neve jut először eszébe. Valóban ámulatba ejti a látogatókat a templom látványa akik felkeresik Debrecent, hiszen egy kirándulás nem teljes a Debreceni Református Nagytemplom megtekintése nélkül. Kedves látogató ön is megcsodálhatja a csodás és egyedülálló építészeti alkotást, kérem töltsön Hajdúszoboszlón Apartmanjainkban  kellemes napokat és kiegészítő programként ellátogathat Debrecenbe is.

Debreceni Református Nagytemplom



Hétfő-Péntek 9.00-16.00
Szombat 9.00-13.00
Vasárnap 12.00-16.00

Debreceni Református Nagytemplom

   
   
   

Elérhetőség
Debrecen Kossuth tér
Telefon: +36 52 412-694

Hozzáadás a kedvencekhez

 

A teljes lista megtekintéséhez kattintson a Foglalás gombra

Foglalás